Gazdasági kilátások 2018

A makrogazdasági környezet itthon és külföldön egyaránt kedvezően alakul továbbra is. Az év elején persze nem árt, ha áttekintjük az elmúlt évi eredményeket és az idei évre vonatkozó kilátásokat. A konferencián ehhez nyújtanak segítséget az állami döntéshozók és a piaci szerepelők képviselői, így olyan fontos témák kerülnek többek között terítékre, mint a munkaerőhiány, a finanszírozás, a hatékonyság, az innováció, vagy a digitalizáció.

Választási évben vagyunk, de természetesen a gazdaság nem áll le. A gazdasági élet meghatározott szereplői itt vitatják meg a konjunktúra irányait és keresnek együtt megoldásokat napjaink legfontosabb kihívásaira, amelyekkel ők maguk is szembesülnek döntéseik során.

Sikerév után, sikerév előtt. A magyar gazdaság és a hazai vállalatok idén is komoly lehetőség előtt állnak, hogy növekedni, terjeszkedni tudjanak, természetesen nem szabad megfeledkezni a kihívásokról sem, amelyekre folyamatosan a megfelelő választ kell adni a döntések során.

PROGRAM

8:30-9:00 – Regisztráció

9:00-9:20 – A támogató fejlesztéspolitika  
Varga Mihály
, a Nemzetgazdasági Minisztérium minisztere

9:20-9:40 – Tudomány és innováció a negyedik ipari forradalomban
Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke

9:40-10:00 – Hol tartunk, hova tartunk? – Versenyképesség és növekedés

10:00-10:20 – Agrárinformatika és integrált megoldások az exportpiacokon
Oláh Zsanett, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgatója

10:20-10:40 – A siker kulcsa a fenntartható gazdasági stabilitás
Pogátsa Zoltán, Nyugat-magyarországi Egyetem docense

10:40-11:00 – Kávészünet, networking

11:00-11:45 – Erős konjunktúra, új lehetőségek – panelbeszélgetés
Balogh Levente, Szentkirályi-Kékkúti Ásványvíz elnöke,
Csath Magdolna
, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja,
Orbán Gábor, a Richter Gedeon vezérigazgatója,
Nyúl Sándor, a Gránit-Pólus Igazgatóságának elnöke

11:45-12:30 – Finanszírozás: hitel, támogatás, tőkebevonás – panelbeszélgetés
Becsei András, a Magyar Bankszövetség alelnöke,
Palotai Dániel, az MNB gazdaságtudományi és kiemelt ügyekért felelős ügyvezető igazgatója
Zolnai György, a Raiffeisen Bank vezérigazgatója

12:30-13:15 – A digitalizáció és az innováció fontossága egy versenyképes gazdaságban – panelbeszélgetés
Grasselli Norbert, a Bay Zoltán Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője,
Oszkó Péter, az Oxo Labs ügyvezetője
Vas Zoltán, Continental Automotive Hungary fejlesztési vezetője
Zagyva Béla, Magyar Európai Üzleti Tanács (HEBC) képviselőjea Nokia Solutions and Network Kft. ügyvezető igazgatója

13:15-14:00 – Újrapozicionálni Magyarországot – panelbeszélgetés
Bársony Farkas, az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnöke,
Dale A. Martin, a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara elnöke
Tóth Vazul, a Brit Kereskedelmi Kamara elnöke

13:30 – Ebéd, networking

JEGYTÍPUSOK ÉS ÁRAK

    • 22.900 Ft*
      EARLY BIRD
      • konferencia belépő
      • welcome csomag
      • svédasztalos ebéd
      • kávé, üdítő, ásványvíz
    • 25.900 Ft**
      ALAP
      • konferencia belépő
      • welcome csomag
      • svédasztalos ebéd
      • kávé, üdítő, ásványvíz
    • 20.900 Ft
      VILÁGGAZDASÁG ELŐFIZETŐ
      • konferencia belépő
      • welcome csomag
      • svédasztalos ebéd
      • kávé, üdítő, ásványvíz
A feltüntetett árak nettó árak, nem tartalmazzák az ÁFÁ-t.
*2018. február 22.-ig
**Három, vagy annál több fő jelentkezése esetén további kedvezményeket biztosítunk. Érdeklődés: konferencia@vg.hu
REGISZTRÁCIÓ

REGISZTRÁCIÓ

  • 00
    Napok
  • 00
    Órák
  • 00
    Percek
  • 00
    Mp

Regisztrációs, fizetési és lemondási feltételek

A jelentkezési lap kitöltése, valamint az online regisztráció megrendelésnek minősül, amelyről e-mailben küldünk visszaigazolást. Jelentkezést lemondani csak írásban lehetséges a konferencia@vg.hu e-mail címen, legkésőbb a konferencia előtt 5 munkanappal, déli 12 óráig. Ezt követően nem áll módunkban visszatéríteni a részvételi díjat.
A részvételi jog harmadik fél részére átruházható. A résztvevő személye legkésőbb a rendezvényt megelőző 2. munkanapig írásban a konferencia@vg.hu címre küldött e-mailben módosítható.
A részvételi díjról átutalásos számlát állítunk ki, a 
fogyasztás költségét a számlán külön tételként tüntetjük fel.
Tudomásul veszem, hogy a konferenciáról kép- és hangfelvétel készül, amelynek elkészítéséhez hozzájárulok.
Magyar Tudományos Akadémia
Address
1051 Budapest, Széchenyi István tér 9.
Szponzor